Mindig az érdekelt, mi van egy pillanat, egy tekintet vagy egy gesztus mögött. A fényképezés számomra ennek a kíváncsiságnak lett az eszköze: lehetőség arra, hogy közelebb kerüljek ahhoz, amit elsőre talán nem veszünk észre.
Egy régi fényképezőgéppel kezdődött minden, később az analóg fotólabor megtanított a türelemre és a részletek tiszteletére, a sajtófotózás pedig arra, hogy gyorsan felismerjem azt a pillanatot, amikor valami valódi történik. Az évek során azonban egyre inkább az ember kezdett érdekelni a kép mögött.
Portréfotózás közben nem egy előre elképzelt arcot keresek. Figyelem, hogyan van jelen előttem valaki, hogyan mozdul, mit mutat meg magából, és mi az, ami csak lassabban válik láthatóvá. Fontos számomra, hogy legyen idő a bizalom kialakulására, mert sokszor éppen akkor születik meg az igazán érdekes kép, amikor valaki már nem a kamerának szeretne megfelelni.
A portré számomra ezért találkozás és közös felfedezés. Nem megváltoztatni szeretném azt, aki előttem áll, hanem kíváncsi vagyok rá. A személyiségére, az erejére, a finomságára, az ellentmondásaira – mindarra, amitől ő éppen ő.
Ugyanezt a figyelmet keresem rendezvényeken és filmkészítés közben is. Nemcsak azt szeretném megmutatni, hogyan nézett ki valami, hanem a hangulatát, az emberi gesztusokat és azokat az apró történéseket is, amelyekből végül egy történet összeáll.
A technika fontos, de számomra mindig az ember és a történet marad a középpontban. Talán ezért szeretek újra és újra fényképezni: minden találkozásban van valami, amit még nem láttam.